Tisamed, az új márkanév

Tisamed, az új márkanév

A magyarkanizsai Tisacoop, mint a leendő legnagyobb mézintegrátor Vajdaságban

Huszonnyolc éves tapasztalat áll a vállalat mögött, ami elsősorban a magyar élelmiszer-ipari termékek és alapanyagok importját, illetve azok kis- és nagykereskedelmét foglalja magában. Ez évtől pedig az 1990-ben családi vállalkozásként alakult Tisacoop a méz felvásárlásával és feldolgozásával is elkezd foglalkozni. A kezdetben hagyományos kis- és nagykereskedelmi tevékenységgel foglalkozó cég a 2000-es évektől kezdődően elsősorban a magyarországi élelmiszer-ipari termékek behozatalára és disztribúciójára szakosodott.

Az elmúlt évtizedek hozadékaként ma már több mint ötven magyarországi gyártót képviselnek, megközelítőleg 900 termékkel, főleg a hús-, tej-, édes- és borászati ipar köreiben. 2012-ben döntöttek úgy, hogy saját kiskereskedelmi objektumokat nyitnak. Ma ezek a Hungarikum üzletek, melyek elsősorban magyar termékek széles körű palettáját hivatottak bemutatni és forgalmazni. A termékek megvásárolhatósága mellett gyakorlatilag a kultúrát és a szépművészeti értékeket is hozzáadott értékként tárják a vásárlók elé Magyarkanizsán, Szabadkán, továbbá Belgrádban és immáron két üzlettel Újvidéken is.

A folyamatos fejlesztés a siker titka, ezt lehet látni a Tisacoop esetében is, akik ez évtől egy új ágazatot is beindítanak, ez pedig a mézintegráció. Májusra már el is készülnek a hatalmas komplexumok, amelyekben a méz begyűjtése, tárolása, annak bevizsgálása, feldolgozása, csomagolása és hazai, illetve külföldi piacokon való értékesítése történik majd. Így jött létre a Tisamed, mely egybefogja és segíti a vajdasági méhészeket. A mézüzem technológiai megoldását jellemzi a mai, modern igények kiszolgálása.

Az integrátori szerepkörről és egyáltalán az új tevékenységükről, a Tisamedről, mint brandről számoltak be a cégvezetők, Körmöci Károly és Körmöci Zoltán.

– A magyar kormánynak a Kárpát-medencei gazdasági régió támogatására vonatkozó elképzeléseire, illetve a Prosperitati Alapítvány által indított kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztésekre irányuló tavalyi kiírására mi is felfigyeltünk. A célunk az volt, hogy a Vajdaság területén megtalálható méhészeket integráljuk, az általuk megtermelt mézet felvásároljuk és elsősorban az exportpiacon értékesítsük. Ez teljesen új terület volt a cég tevékenységét illetően, hisz eddig elsősorban kereskedelemmel foglalkoztunk, de a mögöttünk álló, sikeres huszonnyolc év és a nyolcvan főt foglalkoztató jól szervezett vállalat biztosítékul szolgálhat a méztermelőknek, hogy egy megbízható partnerrel állnak szemben. A kereskedelmi jelleg ezután is meghatározó marad, de gyakorlatilag a sikeres pályázást követően a tavalyi évben elindult egy fejlesztés, melynek részeként a magyarkanizsai telephelyünkön a már meglévő tárolási kapacitásunkat egy további 1500 négyzetméteres raktárépülettel bővítjük, illetve egy 750 négyzetméteres mézüzem építését kezdtük el, ami évi 1000 tonnás kapacitással fog rendelkezni.

A modernitás jegyében

Az általunk felvállalt integrátori szerepkör lényege, hogy a mézfelvásárlást egy teljesen kontrollált rendszerben működtessük. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a méz minőségét minden esetben garantálni tudjuk, ezt alapvetően a vevői elvárások is megkívánják. Éppen ezért ahhoz, hogy a mézet beszállítsuk, elsősorban be kell majd vizsgálnunk. A felvásárlást megelőzően kimegyünk a méhészhez, mintát veszünk a megtermelt mézből, és azt a saját laboratóriumunkban bevizsgáljuk. Bizonyos paramétereket pedig külső partnerekkel fogunk bevizsgálni részben belföldi, de akár külföldi laborok bevonásával. Amennyiben a méz megfelelő minőségű, és az árban is meg tudunk állapodni, akkor történhet meg a felvásárlás – magyarázta Körmöci Zoltán, aki azt is kifejtette, hogy hosszú távú együttműködésre törekszenek a méhészekkel, hiszen nekik is egy vállalt kötelezettségük, hogy támogassák a méhészek munkáját. Ez alatt nemcsak a mézfelvásárlás értendő, hanem az integrátori megállapodás értelmében különböző input anyagokat, méhészeti eszközöket fognak biztosítani a méhészeknek, melyek árát a termelők az átadott méz árából utólag tudják majd rendezni. Emellett nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a képzésre és oktatásra, amelyet neves szakemberek és a képzésre szakosodott szervezetek bevonásával szeretnének megvalósítani. Azt is előrevetítette, hogy a Prosperitati Alapítvány hamarosan megjelenteti a méhészeknek szóló támogatási pályázatát, mely ezúttal a támogatás szélesebb körű és rugalmasabb felhasználását fogja biztosítani, másrészt a támogatás összege a méhészetek méretétől függően 1,2 és 2,4 millió dinár lesz. Ezen támogatási összegek jóval meghaladják a korábban kiírt pályázatok mértékét, és ennek okán nagyon jó lehetőséget biztosít a méhészek nagyobb ütemben történő fejlődésére.

A Tisacoop, mint integrátor a 2018-as évben 150 méhészt fog majd egybe, kiknek termékeit felvásárolja, egyedüliként a környékben, segítve fennmaradásukat.

–  Ez a szám már most meghaladja a 150-et, tehát már több méhész érdeklődött, ezt mutatják az eddigi visszajelzések, amikkel rendelkezünk. Végeztünk egy előzetes felmérést is már, Magyarországra küldtünk mintát egy független laboratóriumba, ahol arra a megállapításra jutottak, hogy a vidékünkön található méz a legkiválóbbak egyike. Ez is bátorít minket arra, hogy a Vajdaságban megtermelt mézet a nyugat-európai, távol-keleti és az arab országok piacain is terjesszük majd. Van több olyan célszegmens, ahol ezt a minőségű terméket értékesíteni tudjuk, ebben már most biztosak vagyunk.

Logisztikai központ és laboratórium épül Magyarkanizsán

Lesz-e elég kapacitás?

–  A Szerbiában megtermelt éves mézmennyiség esetében 6–12 ezer tonnáról beszélhetünk évtől függően, aminek közel 30%-át a becslések szerint Vajdaság adja. Ha megnézzük Magyarországot, közel ugyanannyi méhcsaláddal kb. háromszor annyi mézet termelnek, tehát úgy gondoljuk, hogy a méhészetben nálunk még nagyon komoly tartalékok rejlenek, és az általunk tervezett 1000 tonnás kapacitás egyáltalán nem mondható túlzónak, sőt. Mi elsősorban a vajdasági termelőket célozzuk meg, mert ez a program tulajdonképpen a vajdasági magyarságnak szól, és az itt maradást hivatott szolgálni a fiatalok és idősebbek számára is. Érdekes, hogy nem csak az idősebb generáció mutat érdeklődést, egyre több fiatal lát perspektívát a méhészetben. Másrészről a megfelelő mézmennyiség biztosítása érdekében két nagyon fontos szempont van, ami a méhészek részéről a legmeghatározóbb; az ár és a fizetési határidő. Az árat illetően igyekszünk majd minden esetben a piaci viszonyoknak megfelelő konkurens áron felvásárolni a mézet, a kifizetést pedig legfeljebb 30 napon belül garantálni. Ezt szerződésben is rögzíteni fogjuk – fejtette ki Körmöci Károly.

A nem is olyan távoli jövőbe tekintve mit lehet tudni, hogy fog kinézni maga az üzem és hány embernek ad majd munkát?

– A fejlesztés további húsz munkahelyet teremt, ami a mézüzemet és a logisztikai rész bővítését illeti. A jelenlegi kor követelményeinek megfelelően egy nagyon modern üzemről beszélhetünk. A folyamat az általunk kiadott, tiszta hordókba való mézbegyűjtéssel indul, mely fémhordók címkével és vonalkóddal lesznek ellátva. Tartalmazni fogják cégünk alapadatait, illetve kiadás során a vonalkód segítségével nyomon tudjuk követni, hogy a számozott hordók pontosan hova, melyik termelőhöz kerülnek. Így a méz beszállítása során is pontosan tudni fogjuk, hogy melyik hordóban milyen méz van. Említettük már, hogy a megfelelő minőség érdekében a kollégák a megvásárlás előtt bevizsgálják a terméket, a saját telephelyünkön működő laboratóriumunkban. Az értékesítésnél pedig lehetőségünk lesz többféle módon csomagolni a mézet a vevői igényektől függően: hordós kiszerelésben az ipari felhasználók és a nagyobb külföldi felvásárlók részére, különböző típusú üveges kiszerelésben a kiskereskedelem számára, de gondolunk a HoReCa szektor képviselőire is, akik elsősorban a kis 15–20g-os tasakos kiszereléseket kedvelik – magyarázta Zoltán.

Milyen fajtákra fókuszálnak?

– A mi vidékünkön a napraforgóméz a legmeghatározóbb, megközelítőleg 50 százalékát ez képezi az itt megtermeltnek. Ezenfelül a repce, az akác, a hárs, és egyéb fajtamézek is megtalálhatóak kisebb mennyiségben. Felméréseink szerint a fajtától függetlenül igény mutatkozik a minőségi mézre a külföldi piacokon, az EU alapvetően importra szorul, ez tudvalevő. Nálunk pedig adottak a feltételek, hogy megtermeljük ezt a minőségi mézet. Viszont a feldolgozási technológia és egyáltalán az egész hozzáállás komolysága megköveteli azt, hogy a termelők is komolyan álljanak a témához. Kizárólag minőségi mézet fogunk felvásárolni. Olyan célpiacokat céloztunk meg, ahol óriási a verseny, éppen ezért nem lehet a minőségben kifogásolnivalót találni. Így arra törekszünk és az az elvárásunk, hogy olyan alapanyagokat tudjunk feldolgozni, ami aztán a nyugati piacon meg tudja állni a helyét, ezért viszont a cég részéről is biztosított a megbecsülés. Így tudunk perspektívát adni azoknak a méhészeknek, akik tisztességesen és hosszú távon minőségi mézet akarnak termelni és ehhez biztos felvevő piacot keresnek – adott okot a bizakodásra Károly.

Fennáll-e annak a veszélye, hogy itthonról elviszik a kiváló terméket, itt pedig az olcsó, kevésbé jó termék marad?

– Az adott piaci árak természetesen nagyban meghatározzák, hogy milyen áron lehet felvásárolni és értékesíteni a mézet egy adott piacon. Ennek megfelelően a mi célunk, hogy a méz legalább 70–80 százalékát az export piacokon értékesítsük, de természetesen számítunk a hazai fogyasztókra is, és a maradék 20–30 százalékot belföldön szeretnénk eladni. Az már most biztos, hogy a Hungarikum üzleteink polcain ez év őszétől ott lesznek az általunk csomagolt mézek – szögezte le Zoltán.

Úgy tűnik, mintha a lehetőségek és ötletek tárháza Önöknél kimeríthetetlen lenne. Mi van még a tarsolyukban?

– A mézben óriási potenciál van, és az élelmiszeripar mellett a gyógyászat vagy a kozmetikaipar is előszeretettel használja ezt az alapanyagot. Tehát van még hova fejlődni – sejtetett Károly. – De most még az első lépcsőfokon vagyunk, ezt szeretnénk jól felépíteni, és ha később igény mutatkozik majd további fejlesztésre, mi nem zárkózunk el. Ami a legfontosabb, hogy ez évben a mézüzem sikeresen elinduljon. Ehhez a felvevő piacok mellett kulcsszerepet játszanak majd a méhészek, akik a nyersanyagbázist fogják biztosítani. Így nagyban számítunk rájuk, akiknek fontos tudniuk, hogy a mögöttünk álló sikeres 28 év biztos alapot fog nyújtani a jövőbeni együttműködéshez, és méhészként egy olyan csapathoz csatlakoznak, amely már megállta a helyét a piacon.

https://www.magyarszo.rs/hu/3606/hetvege/178804/Tisamed-az-%C3%BAj-m%C3%A1rkan%C3%A9v.htm

Süti beállítások

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..